Hová lett a vödörömdömdöm?
Másfél évtizede nem tudom, miből él ez az ország. Tudom és tudtam persze: hitelről hitelre. Hitelből él az állam, élnek az általa fenntartott szolgáltatások és az eltartottak. Hitelből élnek a cégek és alkalmazottaik. És hitelből él maga az állam derék polgára.
Mindebből még nem következik, hogy a hitel egyben ördögi, kártákony dolog is lenne. A hitelnek nincs jó vagy rossz értéktartalma. A hitel fölhasználásának, segítő, nagyobb értéket teremtő elköltésének viszont igen. Mert utóbbi lenne a cél, nem pedig az elfagyizása. Hitelre ugyanis mindenkinek szüksége van, élnek is vele mindenütt, mióta világ a világ.
Ez az ország, vagyis mi, azért vagyunk pocsék helyzetben – függetlenül a világgazdaság épp aktuális, ránk nézve mérvadó állapotától –, mert a kölcsönöket elfagyiztuk: nem úgy működtettük, hogy előbb-utóbb kevesebbre legyen szükségünk belőle, és azt is kedvezőbb feltételekkel.
Ha joggal berzenkedik valaki, hogy hol van akkor az a sok pénz, aminek jelenlétét ő maga a saját sorsán, életszínvonalán soha nem érezte? Akkor a válasz erre az, hogy megvannak ezek a pénzek. Ott vannak kiadásként a pazarló, szétfolyó költségvetésben, a lehetségesnél harminc százalékkal drágább közbeszerzésekben, autópálya építkezésekben, a fenntartott korszerűtlen egészégügyi rendszerben, a fölösleges kórházakban, a színvonaltalan, átgondolatlan közoktatásban és szakképzésben, a gyenge és értelmetlen tevékenységet végző felsőoktatási intézményekben, a bürokráciában, a burjánzó hivatalokban és intézményekben, a gyenge államigazgatásban, a kevés foglakoztatottban és a sok eltartottban, a tömeges külön-, elő, és rokkantnyugdíjakban és segélyekben. Ott füstölnek el a bankók a Magyar Államvasutak feneketlen zsákjában és az önkormányzati rendszer dzsungelében, a rosszul vezetett állami cégekben, és igen, egy kis – hangsúlyozom: nem számottevő – része a politikusok, pártok zsebében, kasszájában. Meg persze sok (milliónyi) kis és nagy csaló számláin, vagyonában is helyük van. A kis visszaélőkében és a nagy tolvajokéban. Van aki csak egy lapátot tudott megmenteni magának, más százereket vagy milliárdokat síbolt el.
De a pénz zöme bizony ránk lett költve, igaz, értelmetlenül és esztelenül. És mi nem tiltakoztunk ez ellen az esztelenség ellen. Jó volt a langyos dagonya, a kábító fürdő. Nem mondtuk, hogy elég a silány és sokba kerülő közszolgáltatásokból, zárják be, alakítsák át a sarki kórházat, főiskolát, hogy elég munkaerőpiacról, a munkanélküliség elől százezreket kivezető, könnyen megszerezhető járadékok és iskolák rendszeréből. Mert akkor kevesen fognak értéket termelni, és ezen keveseken kell majd behozni a többiek ellátását is. És elég volt a feketegazdaságból, a számlavircsaftból, a hálátlan pénzekből, a korrupcióból s a kéz kezet mos szappanszabályából. Fújták nekünk a szép színes lufit és nekünk nem volt ellene kifogásunk. Sőt, tán még tetszett is. Jó volt ez így nekünk.
Nem szeretném en bloc a politikusokat védeni, mert védje őket az úthenger, de nem csak az ő saruk, amiben most nyakig ülünk. Mi is köpültük jócskán. Nagyobb a mi felelősségünk. Saját képünkre formáltuk őket. Báboztunk velük és ők visszabáboztak velünk. Így alakult ez a mi kis csapjuk be egymást jól bábszínházunk. Azt pedig, hogy magukhoz is jók, ne vessük szemükre. Nincs ez másként másutt sem, és soha nem is lesz a végtelen időben. A nyomtató lónak nem lehet… S a baj sem a bekötetlen szájból és az ingyen kosztból lett, hanem hogy nem volt mögötte már nyomtatás, munka, teljesítmény, felelősség. Mert a politikus igazi bűne nem a lopás, hanem a nemcselekvés. Ha tudja, de mégsem teszi. Ez az elmúlt két évtized sanyarú, párt és oldalfüggetlen tanulsága.
Az ő bűnük annyi, hogy gyávák és felelőtlenek voltak a szerepükhöz, inkább nem csináltak semmit. És ez nagyon könnyen ment, belejöttek (belejöttünk) a semmittevésbe. Mert ezért jutalmazta őket a népfelség. Ez volt a belépő a lehetséges újabb menetbe. A kampányok rendre olyan ígérgetési versenybe fúltak, amiről minden józan lény tudhatta: teljesíthetetlenek és képtelenek. De ez volt a mérce. A közös drog. A függőség. Nagyon-nagyon nehéz lesz lejönnünk róla.
A szakemberek szerint a függőség leghatékonyabb kezelési módja egy másfajta függőséggel való helyettesítése. Talán a közös siker ilyen lehetne. De ez azért túl szép lenne a mi jelenlegi helyzetünkben.
A következő órán rátérünk majd a reformleckére.