Állás szakértő bűnbaknak kiadó
Több kérdés van. És minden egyes kérdés mögött több ezer újabb kérdés nyílik - a végtelenbe. Nem. Nem reformok kellenek például. Már nem. Most nem.
Reformálni, javítgatni csak valami alapvetően nem túl rosszat lehet, amivel csak itt-ott akad némi gond. De amúgy pompásan működik. Reformálni lehet a gumiméretet egy autón, ha nem tetszik a futása, de ha szétment az egész kerék, ki kell cserélni. Lehet tuningolni a motort, ha nem húz eléggé, beletenni még pár plusz lóerőt. De ha a négy hengerből csak egy működik, mert a többi teljesen használhatatlan, akkor át kell építeni, generálozni kell az egészet. Most és rögtön.
Reformálni időigényes folyamat, apró változtatások, pepecselés a képen, hátrébb lépni és megnézni távolabbról, más oldalról, más szögből, ez a hosszú távú alakítgatás.
Reformálni lehet sok mindent egy kikötőben álló vagy a csendes nyílt tengeren haladó hajón. Lehet változtatnia fedélzeti beosztást, a kabinokat, hogy jobban megfeleljen az igényeknek. Lehet bőségesebb kosztot adni, még akár a célon és az útirányon is lehet módosítani, előre jelzett ciklonokat kikerülni.
De egy viharban táncoló hajón, amely lassan süllyed, ráadásul ahol menet közben még új rátermett kapitányt is keresnek, és senki se bízik senkiben, mindenki máshogy és másként képzelné el az irányítást és az irányítókat, nem lehet reformálni. Tengerbe kell vetni minden túlsúlyt a fennmaradás érdekében. Rendkívüli helyzetek és körülmények, rendkívüli és azonnali intézkedéseket kívánnak. Ideiglenesen.
Ebben a pillanatban nincs sem mód sem idő arra, hogy a hajógyűlésen mindenki elmondhassa a véleményét, s mindenki érveit és érdekeit figyelembe vevő döntés szülessen. Majd igen. Ha a vihar elvonult és mi túlétük. De még nincs itt az ideje. Mert a hajó vízen tartása a cél. Az elsüllyedt roncsban senkinek sem jelenthet elégtételt, hogy ugyan megfulladt, de előtte legalább igyekeztek az ő szempontjait is érvényre juttatni a konstruktív, baráti légkörű tanácskozáson és az azt követő döntésekben.
Egyeztetni és fórumozni majd akkor lehet, ha túljutottunk a közvetlen életveszélyen, amikor az oldalára dőlt, megtépázott hajó úszóképesen halad a csendesebb vizeken a biztos kikötő felé.
Most, a vihar kellős közepén egy trancsírozó dúvad, egy mészáros kell a hajóhídon, akitől félünk, de azért elhisszük, hogy érti a dolgát. Aki a beteg életének megmentése érdekében amputál, s azt és úgy kell tenni, ahogy ő mondja, mert máskülönben végünk. Majd később, a nyugodtabb hullámokon mindenki lehet nála jobb, szebb és okosabb, szigorúan meg lehet bírálni és kirúgni, tengerbe vetni, ha már valahogy sikerült megmentenünk a bőrünket. Elvitetni vele a balhét. Rátestálni mindent, a saját fájdalmunkat, bűnünket is. A történelem egyik legsikeresebb politikusát, Winston Churchillt, a britek háborús túlélésében és végső sikerében kulcsszerepet játszó miniszterelnökét az első békés választáson „hálából” leváltotta, elzavarta népe.
Több kérdés is van. És mindegyik mögött ezernyi újabb. A gyógyulás nélkülözhetetlen része a betegségtudat, a gyógyulni akarás. A súlyos helyzetünk valós felmérése. Csak ennek tudatosításával van mód arra, hogy bárkivel együtt - s nem valakik ellenére - együtt kievickéljünk a bajból. Azután el lehet csapni a kapitányt, tengerbe lehet hajítani a kormányost és az első tisztet. Különben még azelőtt megfojtjuk egymást, hogy megfulladnánk. Ez az igazi demokratikus próbakő.