Szatirikon Blog
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Barátok közt, avagy a különös házasság

Gordon és Ildikó egymásra találnak. De Gordon még nem sejti, hogy Ildikó se… Feri viszont inkább saját szájával visszavonul, már nem akar a zavaró harmadik út lenni közibük. Inkább lejár majd gyúrni az alapszervezetbe. Gábor még nem mondott végleges igent. Fél az elköteleződéstől, nem akarja lekötni magát egy bizonytalannak tűnő tartós kapcsolatban. János viszont kívánja. Péter és Imre ellenben csak a kedvező alkalomra vár, hogy új szín vigyen az ellankadt házaséletébe. Míg Katalin akár a közös nevező is lehet a porcelánboltban. Bezzeg Viktornak már nem kell senki, megoldja magának. Szenvedély, érdek, praktikák. Nézzék 2789. folytatásunkat.Kicsi, kényszerű és pállott szerelem ez a kormányfő-jelölt és frakciója közt, ha nem is első látásra, dehát addig nézték egymást, guvadt ki a szemük, amíg teljesen magukra nem ismertek a másikban. Afféle önszeretet ez. Jó lesz, mert nincs más.

Nem baj ha sánta, ha vak. De legalább van. Majd sötétben csináljuk. Vagy csak beszélgetünk róla. Majd összeszokuk, csak hogy a föld egybe maradjon, ugye. A szerelem különben is vak és egy randa sötét verem. Diszkréten intézzük. Külön hálószoba, kulcsra zárva.

De azért a házassági szerződés megköttetett. Mert érdekházasság is van a világon. Apropó, minden házasság érdekházasság! Tehát alá lett írva, hogy a házastársak hűségesek lesznek egymáshoz, nem azért, mert szeretik a másikat, hanem mert nem szeretik a társbérlőt és nemigen van más választásuk. Pontosabban ezen kívül már csak egy választásuk lehet, de azt nem szeretnék előre hozni. Eddig rendben is van a dolog. A jeges veszedelem kergette egymás karjába a házastársakat.

Csakhogy egy ilyen nem az égben köttetett kapcsolatban gyorsan hűl a vágy, múlik az összetartó rémület, enged a feszültség, hogy egy másfélének adjon helyet. A partner hirtelen megcsúnyul, kiütköznek kiállhatatlan hibái. Pörsenéses narancsbőre, büdös szája, lógó melle, izzadó lába mindennél jobban érzékelhetővé válik. Ebbe szerettünk (kicsit) mi bele? Merülhet föl hamarosan. Nem zárja el a csapot, nem hajtja fel a vécédeszkét, orrát piszkálja, tomporát vakarj az asztalnál, horkol. No nem! Nem erről volt szó! Vagy ha erről volt szó, nem ezt értettük alatta. Kevés a méz a madzagon. Már madzag sincs. Úristen, hová kerültem!

És az ébredés után gyorsan adásba kerül az új műsor, a szennyest teregető kibeszélő show.

Szólj hozzá

Ehhez a funkcióhoz be kell jelentkezni!