Mint aki halkan belelépett…
Nincs nagy csinnadratta. Zászlólobogtatás. Európázás. Tompa közöny van. Válság van. A miénké, Európáé, az unióé, a világé. Az unióban ez persze nem újdonság, csak születése óta, több mint fél évszázada tart. Itthon is az érdektelen pártpolitikai vérfürdő megy tovább. Adok-kapok. Amiből semmi hasznunk. Alig zökken egyet a gép, és már darálja is a régi verklit. Nem úgy mint öt éve. A lagzikor. Amikor látszólag minden szép és jó volt (szemet hunytunk a korábbi megcsalatások fölött), a nászéjszakán egymás karjaiba ájultak a frigyre lépők, előtte hosszú ideig jártak, kerülgették egymást. Addig csak ismerkedés volt. Szemezés. Jegyben járás. Gyűrűcsere. A vágy, tapogatózás, némi petting. Epekedés, távkapcsolat, törvényes együttlét nélkül. Nem teljesen így volt. Akadt némi húzódozás. Mi akartuk jobban, hamarabb a beteljesülést. Készen álltunk rá már pár évvel a nász előtt.
Persze már ötéves ez a házasság. Érdekházasság. Tudtuk az elején is, hogy az. Ma pedig már kicsit unott, kicsit hétköznapi, megszokott. Kiismerik egymást a partnerek. Megkaptuk, amit akartunk. De persze nem annyit és nem úgy, ahogy szerettük volna. Úgy sosem lehet. Túl vagyunk az egy tőről fakadó fékevesztett illúziókon és a csalódásokon is. Az öt évvel ezelőtti csatlakozási láz hurrá optimizmusán, és túl még az unión kívül is van élet félrebeszélesein is. Öt év múltán kicsit jobban látjuk és tudjuk, hogyan is működik a mindennapokban a magyar házasság. Úgy persze, ahogyan működtetjük. Vagyis: jól-rosszul. 2004. május elseje óta megtanulhattunk élni az előnyökkel és tudatosítani az esetleges hátrányokat is. Mert az uniós frigy szelleme is egyfelöl az ördögi részletekben van, egy jogszabályi hivatkozásban, egy kvótaszámban, a mindennapi gyakorlatban, és csak másfelől testesül meg nem a jelszavakban, a csillagos lobogóban. Magasztos elvek és fennkölt célok, s kicsinyes, számító alkuk. Ez egyként jellemzi az Európai Uniót – tehát minket. Márpedig ezek a részletek minden hazai területen, ágazatban egy kicsit másként jelentkeznek, a helyi, illetve a korábban meglévő adottságokhoz és sajátosságokhoz viszonyítva.
A pénz nem minden, nem boldogít. Ám azért nélküle se túl vidám dolog az élet. Szépen hangzik, hogy öt-hétezer milliárd forint egy hétéves uniós ciklus alatt. Kérdés persze, hogy mire megy el? Ha alibi programokra, beruházásokra és képzésekre. Mint ahogy nem kis részben látszik, akkor ki lesz dobva a közösség szempontjából, igaz, a magánzsebek ettől még telnek belőle. Mert valószínű, hogy jó dolog a templomtorony szépítése, a belváros csinosítása, a rendőrségi biciklitároló, az esélyegyenlőségi meg ki tudja még milyen körmönfont pénzlehúzó képzés, program. De ebből még nemigen lesz munka, értéktöbblet, fejlődés. Ez is rajtunk múlna. Mindezt akkor, amikor a kétélű hitelek mellett egyedül az uniós pénzekre számítva tarthatjuk a víz felett a fejünket. Ez az egyetlen mozgósítható forrás a kezünkben. Annyi rögtön látható, kézzel fogható előnye a válságban mindenképp van az uniós tagságnak, hogy nélküle már elsüllyedtünk volna. Jóval nagyobb – magunk teremtette – bajban lennénk. Ettől persze még nem kell szeretni az EU-t. Csak meg kell adni a királynak, ami a királyé.
Tisztességes országban persze úgy van az, hogy az uniós fejlesztési források csak plusz lökést, többlet pénzt adnak egy-egy tagállamnak, meglódítják a helyes irányba. De önmagunkban nem képesek egy alapjában hibás, nem működő rendszereket koloncként maga után húzó ország rendbetételére, biztos pályára állítására. Nálunk az elmúlt pár évben épp ezzel a hamis illúzióval akarta fölruházni a politika az uniós támogatásokat. Nekünk nincs dolgunk, majd más, más pénze megold mindent.
De az sem megy, hogy egyszerre kint is vagyunk meg bent is vagyunk. Jaj, de nagyon rosszul vagyunk. Mert nem foghat a macska egyszerre kint s bent egeret, mondotta a nagy keleti kormányos. Hát Brüsszel most már mi is vagyunk. Ha akadnak is árnyasabb oldalai a házasságnak, az ország számára mindenképp szükségszerű volt és haszonnal járó. Beleléptünk, együtt élünk, egymáshoz öregszünk, ami nem mindig vidám dolog. De kívül még annyira se tágasabb.