Döglik a szomszéd tehene is?
Valami bűzlik. S nem Dániában. Hajlamosak vagyunk picit a túlzásokra. Mint a világ legsopánkodóbb, önsorsrontó és önostorozó panasznemzete. (Lám csak, emitt is egy ilyen szép példány.) Hogy a mi politikusaink a legostobábbak, a legkutyaütőbbek, a leglopósabbak és a legmihasznábbak. Amiben van sok elnagyolt igazság persze, csakhogy a politikusok többnyire mindenütt nagyjából egyformák: ugyanúgy viselkednek, ha hagyják őket. Ez a hatalom természete. Kirúg a hámból, ha a fékek és ellensúlyok rendszere nem működik jól. Természetesen viszonylagos demokratikus keretek között értve ezt az egyformaságot. Ami nem egyforma, az az, hogy mit engedhetnek meg maguknak és mit tűrnek el tőlük. Az éjjeliedény formája tehát nagyjából ugyanaz, csak az nem, hogy mi és mennyi kerül bele.
És a politikusok helyére tegyük most bátran az ember szót. Tehát az ember sokat megenged magának, ha megteheti, ha nincs következménye, ha nem elég erős a kontroll, kicsi a lebukás veszélye, ha mindenütt ezt látja a boldogulás üdvözítő módjaként ésatöbbi. Bizony: adót és táppénzt csal, lopogat, jövedelmet eltitkol, feketézik, korrupt. Miért lenne más ő, ha a politikus ilyen, s miért lenne más a politikus ebben a közegben? Ő csak példát mutat, olyat-amilyet, azt teszi, amire felkérték, elől jár. Mivel az emberek jó részében nem teng túl a kategorikus imperatívusz, nem életük vezérlő csillaga a benső erkölcsi törvény, s mivel a politikusokat az emberek választják saját képviseletükre és képükre, így ezek őket képviselik. Közülük valók. A hollók hollói.
Van, ahol ezt persze nem így gondolják a választók. Például a mifelénk folyton példaként citált, a demokrácia öreganyjaként tisztelt Nagy-Britanniában, ahol most az arcátlan politikusok, kormánytagok és képviselők képére fagyott a derű a költségtérítés terhére elkövetett s nyilvánosságra került nyilvánvaló csalások miatt. Az angol nép szolgái igazi pitiánerként az utolsó ellopható pennyre is rátették a kezüket: mindegy volt, hogy filléres mosdódugót, pornófilmeket, vécédeszkákat, vakondirtást, lótrágyát, vagy nem létező lakáshiteleket és bérleteket, utazásokat és pereputtyuk alkalmazását számolták el.
Magyarországon is felmerült brit rendszerhez hasonló gyakorlat bevezetése, ami ugyan ott épp most bukott meg, de legalább tagadhatatlan előnye, hogy lehetőséget adott arra, kiderüljenek a visszaélések. Azok a trükkök, melyek most olyannyira fölháborították a brit közvéleményt, hogy ebbe a haragba belerokkanhat az eddigi hagyományos pártrendszer. Magyarázkodás, lemondás, népszerűségi mélypont és némi önkéntes visszafizetés van, s a képviselők juttatásai ugyanolyan érzékeny politikai kérdésnek számítanak Nagy-Britanniában is, mint Magyarországon.
Azt mondhatjuk tehát, hogy megálljuk? Már mi is az igazi, érett demokráciák biztos révébe hajóztunk be? Lám csak: ugyanúgy megy a visszaélés nálunk is, mint a nagy példaképnél. Nos, semmi ilyesmiről nincs szó. A hasonlóság csupán látszólagos. Az ördög, a különbség a következményekben van. Az igaz, hogy mindkét országban ugyanúgy rendszeresen történnek felháborító esetek, csakhogy ott folytatása is van ezeknek.
Nálunk egy civil aláírásgyűjtés és a népszavazás fenyegetése kellett ahhoz is, hogy a képviselői költségtérítésekkel való visszaélések ügye egyáltalán napirendje kerüljön. Amúgy évekig minden – kormánypárti vagy ellenzéki – érintett vállat vont, és ment tovább a hamis gépezet. Hogy a sok-sok éve folyó csalássorozat után végre a közelmúltban kiizzadt, a térítések után kirótt nevetséges 15 százalékos adófizetés bohózatáról már ne is beszéljünk. Még most sem biztos, hogy a hazai képviselők az utolsó pillanatban készek lesznek elfogadni egy tisztességesebb megoldást, elébe menve a többmilliárdos népszavazási cirkusz következményeinek. Nem teljesen bíznék azért ebben a politikusi érettségben.
Pedig az alapoknál vagyunk: különben hogyan várhat el egy állam a polgáraitól törvénytisztelő, s mi több, törvénykövető magatartást egyébiránt az adófizetési fegyelem terén, ha saját maga törvényhozói útján pont ellentétes példát mutat. A britek elemi felháborodása annak igazolása, ahol az emberek zöme az önként betartott és betartatott törvények alapján éli a mindennapjait, akkor ott egy vödör politikusi trágya is képes kivágni a biztosítékot. Míg minálunk erre egy egész trágyahegy se igen képes. Hiszen mindig van elég kéznél lévő magyarázat, mentség, különösen a híveknek: de a másik párt/politikus büdösebb, többet lop. Amíg a büdösség ilyen relatív, pártpreferenciás szagélmény lesz itt, addig errefelé mindig akad kifogás és magyarázat. Következmény kevésbé. Hogy véletlenül döglődik a távoli szomszéd tehene is? Ne nagyon örüljünk neki, addigra mi már régen éhen veszünk.