Szatirikon Blog
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Állatkerti kerengő

A szomszéd azt mondta, hogy eljön a világvége, ezért kölcsönkért tőlem egy százast tegnapi lejáratra. Állítólag szörnyű válságos idők jönnek még, elsejétől visszaveszik a betétdíjas üvegeket, és az autóbuszokon lelkes pionírcserkészek adják majd át a helyet a terhes anyáknak. Én a magam részéről erősen készülök a világvégére, mert amint Nosztradamusz, a híres közvélemény-kutató és válságmenedzser megjósolta, 2009 félelmetes jelekkel köszönt a földi világra, és a sötét erők fognak diadalmaskodni. Csak pult alól lehet majd banánt kapni, a magyar benzin ára teljesen kiszámíthatatlanul és váratlanul ismét feljebb kúszik majd, a televíziókban pedig a tegnapi szappanoperák megismételt sorozatának ismétlését ismétlik meg ismét, amelyben vakok visszanyerik látásukat, bénák futásukat, politikusok igazmondásukat és kisbefektetők a pénzüket, a magyar labdarúgó-válogatott pedig megint selejtezőt játszik. Szóval, csapás csapás hátán.

De félre a baljós árnyakkal, ha már a reklám-marketing és a médiaipar megelőlegezte számunkra ezt a szörnyűséges időt, akkor élnünk kell az alkalommal. Várjuk ki a végét. Nem szabad lemaradnunk róla. Különben is jó ütemben haladnak az élet meghosszabbításán fáradozó emberi kutatások. Csak még egy kicsit kell kitartani, hogy a taknyos kilencvenéveseket meg lehessen pirongatni, mert zaklatják a női napozó közönségét. Kísérleti körülmények között, a laboratóriumban az egerek életét például kétszeresére tudták nyújtani a tudósok. Sőt egyes férgek esetében már az eredeti élethossz hatszorosát is sikerült elérni. Perspektíváink tehát határtalanok. Darwin ót a tudjuk: az élet harc. Az evolúció nem kegyelmez. Ám néha a politikai evolúciónak furcsa hozadékai támadnak: a józan ész birtokosai lassan visszamásznak a fára és a hatalmas testméretűre felfúvódott mutánsok kapnak lehetőséget a széles horizonton.

Pedig lehetne a szelekciót sokkal finomabban és hatékonyabban, szinte észrevétlenül csinálni, vér és villogó fogsor nélkül, elegánsan, okosan. Így nem kellene mindig fejeknek hullania, érdemei elismerése mellett felmentett régi mézgazdákkal, új, dinamikusabb és határozottabb méznyalóknak helyet csinálva. Hogy ne változzon semmi. A vörös kengurut, vagy a kék vöcsköt ki lehet ugyan cserélni egy narancsos szirti borzra, vagy egy barna lepényhalra, netán egy zöld orrszarvúra. De attól az állatkert még ugyanaz marad. Mi pedig csak bámulunk. Még azt sem tudva, hogy a rács melyik oldaláról. Kintről befelé vagy bentről kifelé. Dehát mi váltottunk rá jegyet.

 

 

 

Szólj hozzá

Ehhez a funkcióhoz be kell jelentkezni!