A temetetlen múlt
A halottakat el kell temetni. Nem csak kegyeletből, tisztességből, hanem hogy ne mérgezzék, fertőzzék az élőket. A magyar múlt temetetlen, hullája mellett élünk immár legalább másfél száz éve. Mérgezi is a jelenben élőket. Nincs eltemetve, elgondozva az első, az 1867-es kiegyezés, a dualista állam, benne egyebek közt a nemzetiségeket is elnyomó magyar hegemónia, mely részben törvényszerűen vitt Trianonig. Nincs eltemetve az első világháború, a rákövetkező forradalmak és ellenforradalom, és maga Trianon, a két világháború közötti rendszer, a konszolidáció, a Horty-időszak, a magyar fasizmus, a Szálasi éra, a második világháború, a népirtások és kitelepítések, magyar kommunizmus, a 1945 utáni átmenet, Rákosi uralma, az 1956-os forradalom, a megtorlások, a Kádár-időszak, a második konszolidáció és kiegyezés, s végül, de nem utolsó sorban a rendszerváltás. Ezek temetetlen hullája rontja itt a levegőt és a mindenkori utódok életét. Ködök, hitek, fantazmagóriák élnek helyette.
Nem állunk valami jól. Főként az elmúlt húsz demokratikus év hozadékára visszatekintve. A munka nem lett elvégezve, sőt bizonyos tekintetben rosszabbul állunk, mint két évtizede. Egy a trianoni témakörrel foglalkozó fiatal, elismert történész mondja, hogy megdöbbentő a tájékozatlanság, a tényekről való tudás hiánya például Trianon esetében az új, felnövekvő nemzedéknél. Az állmapárti nyolcvanas évek diákjainak jobb, teljesebb és tisztább ismeretük volt a témában. Ami szégyen.Azt hittük, változott, változik a világ. Lehet, de mi közben nem sokat változtunk. Történelmileg így alakult ki. A múlt árnyai itt kísértenek.
A múlt ismerete nélkül nem is lehet helyes önképünk és helyzetértékelésünk a jelenben. Ki az, aki azt gondolja, hogy azért nem emelheti a mindenkori magyar kormány a gáz árát a világpiacihoz, mert az aktuális vezér, géniusz, bárhogy is hívják, a saját testével tartóztatja föl az országhatáron? Mondjuk, a magyar géniuszra hivatkozva, hiszen már mi is elhisszük a saját szólamunkat, hogy tehetséges nemzet vagyunk. De erre még az orosz medve sem ad olcsóbb energiát. Kicsit olcsóbbat esetleg. De egyszer kérni fognak cserébe valamit. Mindennek ára van.
Csodálom a magyar bűvészcilindert, hogyan és miből él ez az ország. Sokan viszonylag nem is oly rosszul. Sokan mindenesetre jobban, mint ami indokolt lenne. Amikor világrekorderek vagyunk íróasztalban, párt- és hivatali bürokráciában, pénzfaló üres intézményekben, áliskolákban, semmit sem érő szakemberekben és diplomákban, meg inaktív munkanélküli eltartottban. Sehol a világon nincs annyi (ál)rokkantjáradékos, mint mifelénk, a korrupt rendszerrel együtt. Termelés pedig alig. A magyar mezőgazdaság, feldolgozó- és élelmiszeripar a padlón. És ne mutogassunk sehová, pláne Nyugatra ne. Igen, mi szabtuk el. Nemhogy Európa éléskamrája nem vagyunk, de a szomszédos, ugyanolyan vagy rosszabb helyzetből indult ká európai országok – Szlovákia, Cseh- és Lengyelország – piacává váltunk. Nem mi, hanem ők öntenek el minket áruikkal. Mi meg vagy nem tudunk mit tenni a megtermelt készlettel, vagy meg se termeljük.
Parlag ország tartja a kezét. Majd az uniós manna betömi a lyukakat, helyrehozza ezt az országot. Ami új, de ugyanolyan kapitális hazugság. Egy ilyen ország számára semmit nem jelent egy újabb pénzforrás megcsapolása, eltapsolja, aztán tartja a markát újra.Magyarországon az egyik széltől a másikig nincs hiteles, megbízható és felelős politikai erő, program, terv, elképzelés. Csak porhintés és maszlag. De az ország maga se nagyon akart eddig ilyet, csak olyan jó langyosat, hangzatosat, zavarosat, hínárosat, amiben, amivel szépen elvan az ember.
Hogy létezhet egy ország, amikor mindenki csak kivenni akar a közös kasszából, követelései, elvárásai vannak – több pénzt, nagyobb járadékot, kedvezményt, jobb ellátást –, de betenni senki se akar, vagy csak a minimális felét? Hogy miből létezik, azt tudjuk – tudta, aki akarta, s legalább a bulvárlapok, pártközlönyök címoldalánál és bulvárműsoroknál mélyebb forrásokból merít. Abból él, amiből tud, hitelből és simliből, ügyeskedik. Az állam és állampolgárai is fülig el vannak adósodva, és minden értéknek – az erkölcsinek is – lába kél, aminek még itt egyáltalán kélhet.
De az igényeink szépek és gömbölyűek. Léggömb a magasban, feszesre fújva, mondjuk: legyen általános, ingyenes és magas szintű egészségügyi ellátás. Csak mint tudjuk, e háromból itt egyszerre legfeljebb csak egy teljesülhet. Ha általános, mindenki számára hozzáférhető, akkor nem magas szintű és nem is igazán ingyenes (hálapénz). Ha ingyenes, akkor csak részben általános és nem magas szintű. Ha magas szintű, akkor nem ingyenes és nem általános. Ezeket azért meg kéne beszélni egyszer.