Kés alatt: az eltüsszentett birodalom
Lehet-e örülni annak, ha végleg leléptetik, ha kivonul, eltűnik Hospinvest? Örülni persze sok mindennek lehet, de okunk az meglehetősen kevés van rá. A Hospinvest eltűnhet ugyan, de a probléma, az alaphelyzet megmarad. Az egészségügy finanszírozási válsága, vagyis az a tény, hogy az exponenciálisan bővülő egészségügyi kiadások nem nőhetnek az égig, a folyamatosan csökkenő értékű járulékbevételek mellet. Ráadásul a szegény magyar egészségügyi rendszerből ezer lukon át ömlik ki a pénz. Például legalább harmadával több intézményt működtetünk, mint amennyi célszerű és hasznos lenne. Nem beszélve a területet átszövő érdekviszonyok bonyolult, pénzrabló és korrupt rendszeréről. Az évtizedek óta magunk előtt görgetett problémákról.
A Hospinvest ugyanis csak jelképe volt egy folyamatnak, amit a működtetés kiszervezésének, magánosításának nevezünk. Minderre azért kerülhetett sor, mivel az állam, illetve helyi képviselői, az önkormányzatok túl gyengének, erőtlennek bizonyultak ahhoz, hogy ezt a problémát a saját erejükből megoldják, vagy egyszerűen nem kívánták ennek politikai felelősségét, terhét magukra venni. Pláne nem a felelőtelen demagógia tobzódás idején (eddig egyik pártunk, kormányunk és ellenzéke sem ment a szomszédba ezért), s a szociális népszavazásnak csúfolt szégyenletes akció után, amikor arról kérdezték meg a népet, hogy akar-e bármiért is egyáltalán fizetni. Nem akar persze. Semmiért, semennyit, nem háromszáz forintokat. De erről fölösleges volt ötmilliárdért megkérdezni, én ezt a tizedéért megmondtam volna. Mindenki jobban jár. Igen, rossz volt a kérdés. Tehát eddig senki se nagyon kívánta, kívánja nyakába venni annak felelősségét (vagy ha igen, gyorsan meghátrált) a kórházbezárásokét, az elbocsátásokét, a szolgáltatások átcsoportosításáét, részbeni megszüntetéséét, az érdekek sérelméért, megcsontosodott szisztémák fölborításáért. Mindehhez erőtlenek, gyávák voltak az állami szereplők, az elmúlt két évtized lassú farigcsálása és lepusztulása után ezért kellett az adósággal terhelt feladatot és annak felelősségét átruházni külső szereplőkre, aki majd megoldják azt, ami eddig nem sikerült, pedig rég szükség lett volna rá.
Ugyanis a hazai egészségügy problémáinak nem ezek a jelentkező magáncégek az okai, legfeljebb egyféle – sokak által vitatott – megoldást kínáltak, kínálnak rá. De legalább van (volt?) kínálat, valami más lehetőség. Az érintett önkormányzatok pedig kapva kaptak az alkalmon, hogy megszabaduljanak egy olyan csődtömegtől, amelynek fenntartására és fejlesztésére a korábbinál is kevesebb erejük és forrásuk volt – és bizton állíthatjuk, lesz majd a jövőben. Mert az, ami ebben az országban az egészségüggyel eddig történt, nem sokáig folytatható. Pontosabban az nem folytatható, hogy alig történt valami. Például hogy ebben a kis megyében, Hevesben három hatalmas kórházkombinát működik, szinte ugyanazzal a profillal, tevékenységi körrel. S akkor még nem beszéltünk a szomszédos megyék közeli tucatnyi kórházáról, vagy a debreceni, pesti nagy gyógycentrumokról, klinikákról. Minimális a munkamegosztás és a szakosodás az egyes helyi intézmények közt, így tekintélyes az erőforrások pazarlása, ugyanarra a feladatra mindenütt kihasználatlan kapacitások állnak rendelkezésre. Míg más területen folyamatos hiányokkal szembesülünk. Egy biztos: a közeli jövőben erre sem lesz sokkal több pénz. Ebből kell kiindulnia az egészségügy mindenkori felelőseinek és érintettjeinek. Vagyis: egyebek közt nekünk.
2009. 06. 28., 07:40
Teljesen egyetértek. Lassan Egerben az a helyzet alakul ki, hogy a megyei és városi vezetés abszolút hozzá nem értése a politikai hátszéllel megspékelve ténylegesen a szakadékba taszítja a kórházat. A helyzet annyira abszurd, hogy mostmár jobb , ha a veszteséges HI vinné tovább.