Ahoj slovensky terminátor!
Pedig annyi szép szavunk van. Váltóleszámítolás. Tömbházfelügyelő. Kampányköltségvetés. Lenyúlás.Vadprivatizáció. Költségtérítés. Pártkassza. És a felejthetetlen rigmusok! Az örökzöld biankó: ….takarodj! Meg a régiek. Tót nem ember, kása nem étel. Borneó és Celebesz, magyar volt és magyar lesz. Játék a szavakkal. De a szó nem mindig játék. És akkor ennek a slovensky terminátornak, a liptovszky mikulások tátrai ízi rájderének pont a mi nyelvünk szúrja a szemét. Hát nem tudom. Az irány se jó, meg a szél se. Túl szagos. A kelet-európai rögvalóság kikönyököl az ülepünkön.
Jönnek a seszlovákok! Jönnek a seszlovákok! Mondaná a Szepesi hangú izgatott politikai szpíker az újabb kis, nyelvi közép-kelet-európai ereszd el a hajam kapcsán. Jó bevásárolt velünk az Európskej Únie. Ezekkel a bizonytalan kiejtésű, zavaros identitású, kisebbrendűségi komplexusokkal küzdő népségekkel. Akik egymás torkán akarják lenyomni bryndzové haluskyt (juhtúrós sztrapacskát-galuskát). Ha bármi baj üti fel fejét, s e térségre különösen igaz, hogy a baj itt gyakrabban üti föl fejét, akkor a leghülyébb politikusok (bőséges és határtalan kategória) és lelkes szubkultúrájuk átmegy nacionál tempóba, a keze ügyébe eső kisebbség gyalulásába. Fico, szlovák kormányfő és hű szövetségese Slota pajtás sem csak azért mutogat bicepszet a nyelvtörvénnyel, hogy az ottani magyarság húzza meg magát. Meg nem is ám azért, mert Szvatoplukot átverve egy rozzant gebéért megvettük az országukat. Nem, az éltanuló, körbedicsért Szlovákia alól a válság egy pillanat alatt kihúzta a talajt. Most gazdaságilag nagyjából ott tartanak, ahol mi. Ami nekünk persze komoly eredmény, az nekik a pokol feneke. Az egy-két bérmunkás iparágra épülő ország megrogyott. Se pénz, se posztó.
Igaz, legalább komoly adósságuk nincs. Majd lesz, ilyenkor ugyanis a politika, a hatalom és az ellenzéke is beindítja a populizmus és demagógia generátorokat (etetni kell a majmot), és etetni is fogják. Ahogy az többnyire ká Európában történni szokott. Több jólétet, jóléti rendszerváltást, több pénzt az emberek zsebébe. Csakhogy nem pusztán pénzzel él az ember (meg amúgy is szűkös belőle a készlet), hanem a lelkit is vakargatni kell neki, hogy ne remegjen meg a keze a blankettán ikszeléskor. Ilyenkor jól jön a magyar, tót, oláh, cigány, zsidó a háznál. Kéznél vannak mindig errefelé. Akárcsak az ürügyek és kifogások, például túl sokat karattyolnak az érthetetlen és idétlen nyelvükön. Csak nem rajtunk köszörülik? Összesküsznek? Konspirálnak? Mindegy is. A bűnt és a bakot mindig könnyű volt pároztatni.
Persze söpörhetnénk majd egy kicsit már a saját portánk előtt is. Ott is elég nagyra nőtt már a szemét. Itt is szeretnék látni ötpárti, sokpárti összefogást, konszenzust, nem csak az ökölrázásban és a korrupcióban. Lebegjen szemünk előtt, a mai cudar időkben mindig jól jön egy kis zmrzlina. Higgadni, nyalni, ízlelgetni egymás múltját, jelenét: a közös jövőt. A magyarságról pedig csak annyit, hogy itthon magyarnak lenni nem nagy szám, nem érdem. Embernek lenni, az már egy picit igen. Külföldön nehezebb ugyan magyarnak lenni. De ennél azért kicsit bonyolultabb a helyzet. Ahogy a hollywood-i magyar származású filmes mogulok mondták, nem elég ha magyar vagy: tehetségesnek is kell lenned, értened is kell valamihez. Ez a nehezebb út. Öklöt rázni minden oldalon nagyon egyszerű és kevéssé megterhelő, szellemi kalóriamentes vállalkozás.