A régi sercli
Nagy a nyári forgalom. Ki megy, ki marad. Ki honna, hová? Akad, aki menve marad állva, más maradva megy, és lesz, ki végleg kimarad. Pörög a közéleti rulettgolyó. Ki tudja, hol áll meg? Az elvárt nyári fél gőz ellenére csúcsra járatva üzemel a hazai belpolitika. A szabadságáról hazaérkező kormányfő gyűröttebb, mint egy néhai gyakorlóruha. Radikálisan leszűkült mozgásterében valódi programokra, akciózásra már nincs mód. Nem is nagyon volt szó. Az ország egyre messzebb sodródik a nagy, átfogó, ám elkerülhetetlenül szükséges és fájdalmas intézkedésektől (egészségügy, oktatás, államigazgatás). Miközben a valós fájdalmak és csapások rendre jönnek. Az ellenállást látva tétova visszalépegetés, téblábolás, ködösítés megy. Maradt a hagyományos káderpolitikai játszótér, balanszírozás a kötélen, személycserék, csiki-csuki, posztok és funkciók újraosztása, és minden mozdítható ellopása itt a végén. Csúcsra jár a harács és a koncon való marakodás.
Nincs már csapat, csak jobb és rosszabb cserék, a kapitány lassan egyedül marad a két(sok?)színűek és elpártolói közt. Van és lesz itt még jövés-menés. Kis alkuk, kis eredmények. És nagy hazugságok. Ez már nem a száznapos látványkormányzás. Aprómunka és kényszerpálya. A kormányzati kommunikáció hártyavékony szappanbuborékja is elpukkant, akárcsak az előző kabinet esetében, láttatni engedve a kiábrándító semmit, a blöffölő nagyképűséget, a drága áron koholt Potemkin falut. Pedig a tanulságos példa előttük volt: a nagy humbug, a léggömbhámozás arcátlan forszírozása hova vezet. A fetisizált üres politikai marketing, az ígéretcunami már akkor levizsgázott: aki nem tanul az elődje hibáiból, az aligha lehet majd önmaga utódja ezen a pályán. Bajnai meg elsöpröget itt addig a romokon.
Ráadásul itt és most kellene az EU-programokba is komoly költségvetési milliárdokat beruházni, a befektetett pénzek, s a programok pedig jó esetben is majd csak két-három év múlva, a következő kormányzati ciklusban kezdenek eredményeket hozni. A kormányfő is a viszonylagos stabilitásra, túlélésre, nyugalomra, és nem nagy programokra, víziókra, nemzeti középre, jóléti rendszerváltásra, árokbetemetésre játszik inkább. Az árokbetemetés ugyanis teljes kudarccal zárult. Vannak olyan árkok, amiket nem is szabad, de nem is érdemes betemetni, mert csak annál nagyobb bajt csinálunk vele. Lássuk, hogy hol húzódnak azok a szakadékok és miféle dolgok kavarognak az alján.
Közelít a főszezon vége. A lángossütők is magasabb fordulatszámra kapcsolnak. Az Aquaparkok megpróbálják legalább nullszaldósra kihúzni az idényt. Másutt ez már sajnos sokaknak aligha sikerülhet. Új állástalanok tömegei duzzasztják az amúgy is hatalmas régit. Az állam ilyenkor mutathatja meg, hogy mire is való tulajdonképpen. Egyebek közt segíteni a rászorulókat, támogatni a bajban lévőket. Jobban, tudatosabb és hatékonyabban, mint ahogy eddig tette. Most meg lehet mutatni, hogyan lehet a közpénzmilliárdokból gondosabban újjáépíteni, reparálni az emberi sorsokat. Hogy ne maradjon a nyomában félkész, félrokkant, düledező ország, illetve luxusgettó. Ez volt az augusztus. Nemzeti ünnep jön, sok-sok elhasznált frázissal. Szent István arat majd, az új kenyér meg alkotmányos jog. Maradjanak velünk!