Előszüret szájszaggal
Lassacskán őszül az idő, előtüremkednek a szüreti gondok. Mert mifelénk történelmileg úgy alakult ki, hogy a szüret nem a felhőtlen öröm és a betakarítás, a megtett munka feletti elégedettség érzete uralja. Hanem a visszatérő gond, az újra és újra begyűrűző probléma. Azután megint föltalálják majd a csőbesült lyukat. Kiderül és közhírré teszik bátran a frankót: it-ott bizony még mindig szájöblítőt mérnek. Nos, mindezzel mindenki, értsd: a fogyasztók többsége tökéletesen tisztában van, ha nem nagyon naiv. Mármint – tisztelet a bevételnek –, hogy a termelők egy része valami mást, és nem minőségi bort kínál, nem is mindig túlságos olcsón. Viszont legalább lehet tudni, hogy ténylegesen melyik az a pár rettenetes keverőtelep, ahol garantáltan borszerű anyaghoz biztosan nem lehet jutni. De nem is azért veszi a jónép nagyobbik fele. Hanem bódulni.
Akadnak a magyar borászatnak fekete lyukai, kétséges borvigalmi terepei. Ha nekem annyi pénzem lenne, mint amennyi deci rettenetest kimérnek, ajtónyitogatóként alkalmazhatnám a leggazdagabb magyarnak kikiáltott Csányi OTP Sándort. Oda kérem a többség nem azért tér be, hogy valami extatikus vinológiai élményhez jusson, arra vannak más, jobb helyek, címek, borászok is. A bugaci pusztalátogatástól se várja senki, hogy majd a valódi racka betyárok közé tévedve bepillantást nyer a romlatlan és ihletett népi életbe.
Sokkal őszintébb és valódibb műfaj a rossz bor ennél, azt kapod, amit vársz. A fogyasztók jó részét nem a minőségi termék, még csak nem is a könnyű mámor vonzza, hanem – nézzünk szembe vele – igen, a jutányos lerészegedés reménye. Nem túl felemelő ezt bevallani, de ez a turizmus egyik fő (nemzetközi) csapása, a kikapcsolódás egyik módja. Aki látott már a buszra mosogató spongya állapotban fölkanalazott hazai és külföldi látogatókat ilyesféle tetthely közelében, az tudja, miről beszélek. Az Alkotmánybíróság már évekkel ezelőtt kimondta, hogy kábulathoz való jog nincs ugyan, s spanglit sodorni saját használatra, fű alatt is vétek, az alkohollal viszont már társadalmunk bátran megtanult együttélni. A szesz beépült kultúránkba, viselkedési és normarendszerünkbe és zavarainkba.
Igen, a borturizmusnak is több ága van, a finomkodó álintellektuális borkulturális akcióktól a leplezetlen vedelésig. És ezek nem zárják ki egymást, sőt. Mert a borászat ma, amikor a sarki vegyesboltban párszázért jó minőségű olasz, spanyol, francia borokat kapni, véresen komoly üzlet, létharc, érdekérvényesítés és értékesítés, marketing és reklám. Bort készíteni sok mindenki tud, de jól eladni, no az valóban már-már igazi művészet.