Egy karrierista szabadnapja
Lány koromban, mert volt ilyenem, családot akartam. Esküvőt, gyerekeket, és békességet. Más ereket vagdos “tini”korában, én szemrebbenés nélkül hozzámentem volna kb. bárkihez aki azt mondja szép vagyok. 
Ennek azonban vége, és sokkal jobban foglalkoztat más, mint a kakis pelenka.
Beleestem. Elragadott, magával vitt, és jól helyben hagyott. Karrierista majom lettem, és majd 40 évesen az utolsó biológiai órakattogásra fogok lebabázni. Addig meg élvezem a sikereket, bosszankodom a kudarcokon, alig várom a szabadnapokat, és alig várom, hogy vége legyen a munkamentes időnek, mert úgy érzem, nélkülem megáll a fogaskerék.
Muszáj személyeskednem, elvégre ez egy napló vagy mi. Hétvégén debütáltam a rádióban, és már nagyon rég óta vágytam rá. Párszor majdnem feladtam, de végül csak meghozta azt a nyamvadt gyümölcsöt a belefektetett munka. Nem mondom, pár banánt azért beáldoztam érte, de a végén a gyümölcskosár kárpótolt.A lényeg, hogy hétfőre kipurcantam, és cserébe az ünnepmentes húsvétért ma itthon maradtam. Reggel 9ig bírtam infó nélkül.
Éljen az emnacipáció, éljen a felnőttkor. NE értsd félre, imádtam minden percét. Ám a kiengedés… Nem megy úgy ukmukfuk. Mint egy zacskó leveshúsnál. Ha kiveszed este felenged reggelre. Hát cserélnék vele. Na nem azért mert csak maradék zafatokból áll..Húsban, bár sok van nekem is belőle, nem vagyok jó, de ha nem zavarna a neve, nyugodtan hívnám magam dagadónak.
Kellene valami tanulság így a végére. Írhatnám, hogy a karrierizmus korunk betegsége, bűnös dolog, és nőietlen. Írhatnám, hogy fontos az önállóság, és becsülendő, ha ezért valaki mindent megtesz. Azt is, hogy a leveshusit csak egy héten egyszer használjuk, míg engem általában többször. Meg hogy ma kapcsolják ki az érintettek a telefonjukat, mert gyorsmelegítésre visznek a barátnőim. Én mégis csak annyit írok: egy banán nem banán, de egy fecske is fecske, és ha megversz is imádlak én, és i just wanna make you sweat.