Éljen május elseje! Éljen a munka ünnepe! Éljen a nyárelő, hiszen a facebook is megríta, hogy azért szeretjük a májust, mert summertime. Monjuk ezzel ma vitatkoznék, az elalvás előtt eltervezett ünnepi öltözetem merőben módosult a békás idő miatt.

Épp a kedvenc, vasárnap ebéd utáni sziesztámat töltöttem. Felvettem a fülest, hogy írjak valami klassz dolgot neked. Dübörgött egy kis Bruno Mars a fülembe, ami tudom, szánalmas, tudom, fujj béna Zsuzsi, de a fütyürészős dallamok mellett, rápillantottam a férfiállatomra.

Fekszik a tökéletesen lányos ágyamon, a bordó falú szobámban, a narancssárga falvédőmre biggyesztett fejjel, a hozzá nem illő, de felháborítóan zsuzsis rózsaszín plüss párnámmal. Über szexuál kék kockásnadrágban, és csíkos pulcsiban. Imitt amott kificcen a férfias pocakja, az álla kicsit meggödrösödik, és a kezét sem teszi a szája elé, ha ásít. Tökéletesen itthon van, az én szobámban. Aztán egy fura érzés kerített hatalmába. Végignéztem magamon, kócosan, kinyúlt trikóban, pizsamanadrágban, sminknélkül. És tökéletesen itthon vagyok. Vele. Most nem számít a Prada, meg a legszebb legkényelmetlenebb cipőm. Ő beleolvadt a lányos szobámba, én beleolvadtam a mi-be.

Közben már CSönded vagyok a fülemben, és azon morfondírozok, hogy képes mereven bámulni fél órája egy űrhajós sorozatot, AXN scifi a barátunk. Pasik…

Nincs tanulság. Punnyadás van a lányos szobámban, a fiús pasimmal, és az asszonyos: Már megitn az ágyban cigizel?-lel.

That’s why I’m easy

I’m easy like sunday morning

Az ember lánya elindult kedvenc plázájába, ( mert habár utáljuk őket, mégis használjuk ) bemegy a szuper forgóajtón, megtesz önerőből 5 lépést, aztán felszáll a mozgólépcsőre, és gondosan körbenéz, hogy melyik biztonságiőr nézi a fenekét, és kukucskál be a szoknyája alá. Aztán valami fura lesz. Az üzletek táblái nem követik egymást, a cipőtisztító nem súrolja a kedvenc saruját. Lenéz, és a csíkok nem mozognak a lába alatt. A mozgólépcső megállt. Mindenki mozog, zavartalanul lépdelnek fokról fokra, félrelökdösik, egy váll az övébe fúródik, egy másik majdnem kiszakítja a kezéből a táskát. Áll a mozgólépcső, és áll a lány is. Igazad van, jó nagy hülye, hogy nem mozdul. Csak néz zavartan. Mert nem ez a dolgok rendje. A mozgólépcső mozog, ő halad, az üzletek suhannak, a cipő fényesedik, az idő telik. Csak… most nem.

Mint amikor menstruálsz, csak épp nincsenek testi tünetek. Vagy szülési fájdalmak helyett 3 perces könnyzuhatag kap el. Amikor eltörik a kedvenc ollód, vagy épp megbámulják a rózsaszín tincset a hajadban a nénik. Nem fő le a kávé a szupermodern kávéfőzőben, vagy dobban egy nagyot a szíved bűntudatot súgva a semmiért. Vagy nem áll fel…

Na…? Mi legyen? Szentimentalistáskodjak? Megszültem ma már 50 3 kilós könnycseppet. Te meg hazavittél 4 tömött bevásárlószatyrot, megtanultán 40 oldal jegyzetet, meg ledolgoztál 12 órát. A leszarom tabletta túl snassz, a béna szomorkodós facebooküzenetek bénák, a valóvilág kispolgári. No de…

Az új rózsaszín borotva nyes mint a szél, az új bugyi szuperszexi, az új melltartó kicsi ugyan, de kiemel, és enyém az egész szoba éjszakára. Van csokim, még klassz a szemöldököm, és annyiszor hallgatom meg a kedvenc béna számaimat, ahányszor csak akarom. Holnap meg hát… Holnap lesz.

Felveheted a kedvenc szoknyád, kifestheted a körmöd a kedvenc lakkoddal, bemehetsz a plázába újra. Átmész a forgós ajtón, megteszed a pár lépést. Felszállsz a mozgólépcsőre, és várnád az imbolygást. Semmi. Megint nem indul. Na mi legyen? Ciki beállni a sorba a többiek mellé? Ciki lépcsőzni, ha nem evidens a mozgás? Mindenesetre én kényelmes cipőbe megyek. Hátha elindulok.

Lány koromban, mert volt ilyenem, családot akartam. Esküvőt, gyerekeket, és békességet. Más ereket vagdos “tini”korában, én szemrebbenés nélkül hozzámentem volna kb. bárkihez aki azt mondja szép vagyok. Ennek azonban vége, és sokkal jobban foglalkoztat más, mint a kakis pelenka.

Beleestem. Elragadott, magával vitt, és jól helyben hagyott. Karrierista majom lettem, és majd 40 évesen az utolsó biológiai órakattogásra fogok lebabázni. Addig meg élvezem a sikereket, bosszankodom a kudarcokon, alig várom a szabadnapokat, és alig várom, hogy vége legyen a munkamentes időnek, mert úgy érzem, nélkülem megáll a fogaskerék.

Muszáj személyeskednem, elvégre ez egy napló vagy mi. Hétvégén debütáltam a rádióban, és már nagyon rég óta vágytam rá. Párszor majdnem feladtam, de végül csak meghozta azt a nyamvadt gyümölcsöt a belefektetett munka. Nem mondom, pár banánt azért beáldoztam érte, de a végén a gyümölcskosár kárpótolt.A lényeg, hogy hétfőre kipurcantam, és cserébe az ünnepmentes húsvétért ma itthon maradtam. Reggel 9ig bírtam infó nélkül.

Éljen az emnacipáció, éljen a felnőttkor. NE értsd félre, imádtam minden percét. Ám a kiengedés… Nem megy úgy ukmukfuk.  Mint egy zacskó leveshúsnál. Ha kiveszed este felenged reggelre. Hát cserélnék vele. Na nem azért mert csak maradék zafatokból áll..Húsban, bár sok van nekem is belőle, nem vagyok jó, de ha nem zavarna a neve, nyugodtan hívnám magam dagadónak.

Kellene valami tanulság így a végére. Írhatnám, hogy a karrierizmus korunk betegsége, bűnös dolog, és nőietlen. Írhatnám, hogy fontos az önállóság, és becsülendő, ha ezért valaki mindent megtesz. Azt is, hogy a leveshusit csak egy héten egyszer használjuk, míg engem általában többször. Meg hogy ma kapcsolják ki az érintettek a telefonjukat, mert gyorsmelegítésre visznek a barátnőim. Én mégis csak annyit írok: egy banán nem banán, de egy fecske is fecske, és ha megversz is imádlak én, és i just wanna make you sweat.

Figyelem, figyelem asszonyok! Megérkezett a tollfelvásárló. Dunnákat, párnákat, kacsatollat, libatollatt, használ, és hagyatéktollahat. Bárkinek bármilyen toll van eladó, tessenek szólni, vagy kézzel inteni, és itt helyben a kocsinál átvételre kerül a sor.

Ez a kedvenc szignálom, ami tavasztól őszig minden héten beharsogja az utcánkat. Valaki mesélte, hogy egyszer kivittek nekik egy marék használt golyóstollat. Így nem vicces, de úgy biztos az volt. Ez, meg a családi frost, meg a gázpalackos, meg a krumplis mellett mástól is hangos ilyenkor a terep. LOMTALANÍTÁÁÁÁÁS!

Jupe. Újabb program amikor piszkos lehet az ember, és újabb alkalom arra, hogy életreszólókapcsolatokat tépjünk szét. Régi barátságot a gyerekkori miki egeres trikómmal, vagy örök szerelmet a világ legszebb, legkényelmetlenebb cipőjével. Persze a tervek szerint minden lomot kidobunk, meg minden felesleges holmitól megválunk, aztán jön a tavaszi fáradtság meló után, pár használt gönc a zsákba, meg pár végleg széttört szék a kapu elé. Aztán indul a buli.

Kaszttól, nemi, faji hovatartozástól függetlenül beindul a lom-turizmus. Mert hát ami neked nem kell, lehet másnak pont jó lesz. Csak ahogy én a turiban nem szaggatok pici fecnikre egy felsőt, ami a bokámra sem elég, úgy normális esetben elvárom, hogy mások se verjék szét a használt porszívót a kapu előtt. És amikor az ember lányának az udvarlója hajnal egyig kétszer rak rendet más után, és megenged magának egy velős miafa*zvant, akkor elgondolkodom, vajon jó bolygón vagyok-e.

Túléltük, lement, elvitték. A szemetünk 90%-a megmaradt, de legalább volt egy idegeskedős éjszakánk. Megérte.

Aztán, ha már lomtalanítás, ideje magunkból is kidobálni pár dolgot. Rossz gondolatok, béna beidegződések, helyesírási hibák, félelem attól, hogy húsvétkor majd lenyomizzák a hangomat a rádió hallgatók ( hopp hopp rejtett célzás hopp hopp ). Aztán eljön a nagy nap, hazaérsz a melóból, előveszed a képzeletbeli kék zsákodat, és … és jön a tavaszi fáradtság. Sikerül kiválogatnod pár szelet kenyeret, meg néhány : “jahj de hülyén nézek ma ki”-t, és részedről a munka elvégezve. Kiteszed a kapu elé, és várod, hogy elvigyék. Megérte a nagy rákészülés? Tudtuk az elején, hogy úgyis marad minden. Akkor mi ez a tavaszi megújulás duma? Köszönöm szépen, az én tavaszom maradt rossz dolgostúl, jó dolgostúl, de kérem a lelki lomtalanítást irányító bácsikat és néniket, hogy jövőre piros zsákot hozzanak, amivel másokból tudom kiszedni a nekem nem tetszőt. Az jobban menne.

Tudod, van az amikor minden klappol. Klassz a ruhád, jó a sminket, jó a hajad, jó a kedved. Aztán van az, amikor mindenki a barátod. És van az, amikor kiröhögnek az orrod előtt. És van az, amikor annyit ittál, hogy nem tudsz ezen túllépni.

Nem a sztori az érdekes, nem is a kísérő események, hanem a tény: vicces lány vagyok. A fiúk általánosban azokhoz a lányokhoz vonzódnak, akik fociznak, meg tökösek, meg piszkosak. Mindegy, hogy te a rózsaszín tütüdhöz milyen zoknit veszel, vagy hogy hány pillangós csat van a hajadon, csak az számít, hogy egy legyél közülük. Jó, kivételt képeznek a sütit vivő lányok. De ők lekenyerezik a másik nemet. Belőlük lesznek a diplomatafeleségek.

Ebből a remek eszmefuttatásból kiindulva gondolhatnánk, a pasik sosem változnak. Lehet, hogy 30 évesen nem a piszok lesz a legvonzóbb női tulajdonság, de gondolhatnánk a tökösség, természetesen átvitt értelemben megmaradhat. Lótúrót.

Kedves hölgyeim! Amennyiben valaha… bármikor is túl harsányak vagyunk egy társaságban ugye, mert hát előfordulhat, akkor hunyászkodjunk meg csak azért, hogy a tütünkhöz passzoló zokni mellett a szövegünk is átlagos legyen? Az átlagos klassz. A fapunciknak. Meg a puhapö*öknek. De nem neked. Nem arról van szó, hogy ezzel egyenlítsd ki bármiféle testi hibádat. De ne nyomd el a francos kitöréseid, mert akkor te is olyan leszel, mint mindenki más. Ha egy srác csak azért röhög ki mert valakinek a kollégája vagy, tudjuk, hogy más az indok. De az a srác, aki ott röhög, bármikor becsókolna, ha lenne annyi mersze. De nincs, mert egy puhapö*. Bárkinek a bárkije is. És mikkel nem akarunk találkozni? Kókadt alakokkal. Miért nem? Mert mint a bowlingban, az életben is: Egynek mindig állni kell!

Figyelem! Használt, de jól karbantartott nőstény, sok problémával, nagy lelkesedéssel, de ingadozó lelkiállapottal keresi elveszett, vagy még meg nem talált dallamát, „együtt minden könnyebb” jeligére!

Mintha nem lenne meg a mackóm amivel mindig alszom. Vagy a kedvenc körömlakkom. Esetleg a szerencse bugyim. Elveszett. Elhagyott. Kidobott. Nem kellek egyik „szeretőmnek” sem. Se a kemény, doboló, dörömbölő, őserőnek, sem a lágy, gyengéd, kényeztető kottának. Nem jönnek be a megszokott sorok, mintha a régi szexpartnerem mondaná, bocs, azt hiszem nem jó ötlet. Már nem érdeklem. Keressek újat. De honnan tudjam mi való nekem?

Én nem tudok, én nem tudok, de te tucc, tucc tucc. Zavarja ma a fülem. Lada Niva terepjáró dzsip, dzsip, dzsip… mint a kis arany karika fülbevalós, terepszínű nadrágot, hozzá kék csíkos ujjatlant hordó legények hónaljszaggal. Nem. Tádámm tádámm hajrázás, izzadt homlok, egymásnak csapódó testek… Nem. Lassú szöveg, érdekes értékek, nekem senki sincsen, meg fecskék, meg magamat adások. Nem. Kollégám szerint David Guetta mindig segít. Most cserben hagyott. Ahogy Lovasi, a Quimby, sőt még a Vad Fütyik is. Egyedül vagyok. Néha belém cseng egy kis ladies night, vagy napba passzoló utálom a világot, vagy levágom a fejét a kollégámnak, na jó ilyen nincs, de bele akartam írni.

A lényeg. Társkeresésben otthon vagyok. Szóval, ha olvasol, add meg az esélyt kettőnknek. Nem várok sokat, napi 3 menet elég lesz. Mélyen akarlak érezni, egyszerre dobbanjunk. Ha csak jössz, és mész az se zavar, csak gyere vissza, mert egyedül borzasztó. Ja és légyszi siess, nem túl jók a napok nélküled.

Zsófin ma egy hangulatgyűrű volt. Sosem volt ilyenem, nem szerettem a tömegbizsukat, de Csoffi nyomi, ő felveheti. Nem is a megkérdőjelezhető stílusa ma a téma, hanem hogy vannak emberek, akiknek „gyűrű” kell ahhoz, hogy eldöntsék milyen kedvük van. Pedig, ha tudnák mennyi minden lejön pár színből amit hordanak…

Feltételezem nem érdekel, de a ma esti minimál szerkóm fürdés után kékes színben úszik. A kék nekem a tisztaság jelképe, gyakorlati értelemben. Na most ez nem azt jelenti, hogy minden csövit, aki kék munkás overállba van összepuszilgatnék csak mert tisztaságot sugall… Sokkal inkább nem tartom a színemnek, mert hideg tiszta, én meg meleg piszkos vagyok… Egy mocskos kis… na mindegy.

Okkal hordunk feketét a temetésen, okkal fehéret az esküvőn, még akkor is, ha a hajdani testi-lelki ártatlanság már csak a mesében létezik. Színekkel lehet befolyásolni. A szobám bordó. Mert az felizzítja a kedélyeket. Nem szeretnék a piros seggű pávián nemi életével, és a britek elfojtott szexuális fantáziáival példálózni, így ezt csak utólag szúrom be az írásomba. A konyha zöld, mert oda érkezem ha belépek a laskába, és rögtön megnyugszom. És zöld az iskola, hogy ne verjék a tanárokat a gyerekek, és zöld a kórház, hogy ne verjék az orvosokat a páciensek a gyors, és eredményes munka érdekében. A nappali sárga, mert ha egy vasárnap délutáni mozimatinét tartok, finom meleg érzést ad. Az irigység is sárga. Ennek nincs oka, csak ez jutott eszembe.

Én mindenkit állatokhoz, növényekhez vagy mesefigurákhoz hasonlítgatok. Tehát, Zsófi akármilyen hangulatot is ölt gyűrűügyileg, bármit tehet, nekem ő barna. Amennyiben érdekel a te színed, keress bizalommal, egy rövidke utalás, és megy a válasz e-mail. Sajnos pénzt kell gyűjtenem, mert a tökéletes színmegállapításhoz szükségem volt ma egy új cipőre, és egy új kendőre, és hát beláthatod, a lila színű sálam remekül kiemeli a szemem, amivel téged fixírozlak. Hopp hopp, kulisszatitok, a lila a szexuális kielégületlen színe. Azt hiszem ennyi sok is volt a pult alól…

Tegnap csoda történt. Mostanában az átlagnál még mindig kevesebbet, ám a megszokottnál jóval többet járok el a csajokkal, de cirka egy éves pályafutásunk alatt most jött velem először Tibi is. Persze ezt megkoronázván, übercsinos ruhába bújtattam hófehér hab testem, mire a válasz egy edzőcipős, melegítőpulcsis pasi volt. Nem gond, én domborítottam a még elviselhető, ám egyben szemtelenül rövid szoknyámban, és a gyönyörű, ám de kényelmetlen magassarkúban. A ruha pályafutása egy gyors, deichmannos látogatás lett, egy még kényelmetlenebb, de felháborítóan gyönyörű cipőért. Nem, nem gumicsizma, az valószínű kevesebb reggeli jajgatást eredményezett volna, legyen annyi elég, „Szia cica, van gazdád?”.

Az iszogatás lassan indult, a válasz a kérdésre, hogy miért nem megyünk együtt bulizni Tibivel, viszont elég hamar érkezett. Én komolyan rosszabb vagyok, mint az átlag macsó, szemérmetlenül stírölök, fenekeket, arcokat, kezeket, lábakat, cipőket. Na most ezt egy cukipofa félistennel az oldalamon nehéz kivitelezni. Egy idő után nem is próbáltam leplezni, meglepően jól bírta a csajoknak címzett - Hé azt nézd! Felkiáltásokat.

Mivel a Bíboros gyóntatott szombat este, így sok hívő látogatott el a helyszínre, a gyönyörű cipőmben pedig nem bírtam volna még órákig állni egy felszabaduló asztalért. Leültünk hát ismerősökhöz, de kólázgatva nehezen élveztem a társaságot. Az egyik… kislány mellettem szóba elegyedett velem, amit metakommunikálva igyekeztem hárítani, de gondoltam, üsse kő, hát válaszolgatok. Beszéltünk a gimiről, mondtam, hogy én is 2008-ban érettségiztem, erre a lány, a kapával együtt egyebet is kiköpött: Komolyan? Sokkal többnek néztelek… És bámmm….. Tudathasadás, teljes csönd, cikázó emberek, mint egy túlexponált képen, én, a gyönyörű, ultramenő cipőm, a felháborítóan rövid szoknyám, a kifogástalan sminkem.. és a … a korom????

Nem, nem ütöttem meg De meg volt az indok a kólát erősebbre váltani. Kicsit mosolyogtam, kicsit ittam, kicsit lenéztem a szép cipőmre, kicsit dúdolgattam, hogy neki megadom magam, és végül jobb lett. De még ma is felháborított.

A tanulság…: Mivel minden nap lihegve mászok fel a munkahelyemre : ehhez már öreg vagyok felkiáltással, valószínűsíthető, hogy beagykontrolloztam magam, hogy tényleg az legyek. Így holnaptól másra fogom majd. De mindenképp legyél kedves a taxis fiúval, és kérdezz rá, hogy a szép lányok kapnak-e kedvezményt, mert nem csak a végösszegből enged el sokat, még a számát is megadja, akkor is, ha ártatlanul cseverésztél vele, és a barátod a hátsóülésen ül.

Mint minden egykori egálos, én is szeretem magamat lázadónak, különcnek, alternatívnak látni a fejemben. Aztán minden egyes ruhavásárlós dömping után be kell, vagyis kellene vallanom magamnak, szépen belesüllyedtem én is a trend süllyesztőjébe. A hajdani, én sose veszek fel szoknyát pláne nem rózsaszínt már a múlté, és szemrebbenés nélkül raboltam rá tegnap is egy többezres pink telefontokra. Nem vagyok egy divatguru, én a ‘mi áll jól?’-ban hiszek, de rám is hatással vannak a kirakatok. Le se tagadhatom a nemem csodás képességeit.

A praktikus egyáltalán nem jelzője az öltözködésemnek. Hideg van? Kit érdekel! Felfázás? Ugyan már. Gondolkodás nélkül adok egy pofont a petefészkemnek a legújabb miniszoknyámmal. Még jó, hogy a mai módi ducibarát. Aztán amikor szanaszét ázott a legújabb balerina topánkám, és a jól kinézős életérzést átváltja a cseppet sem komfortos valóság, elgondolkodom. Beleessek a legmélyebb gödörbe? Megtegyem amit megkövetel a helyzet? Vállaljam a többi exegálos, agyban még mindig ítélkező barátom szúró pillantásait? Bevállalja? Igen, vagy nem!

Nem! De erős a kísértés a mai slágerruhadarabra. Pár éve a Gumicsizmát csak akkor nem tartottuk cikinek, ha a vicclapot nézegettük a neten. Most pedig minden létező formában, méretben, színben, szakban, ízben kapható. Egy esős napon a tinilányok 80%-a ilyenben pózol, és szánakozva néz ránk, már nem tini exegálos arcokra, a szétázott topánkánkban. A gumicsizma megvéd az esőtő. A gumicsizma nem csúszik. A gumicsizma megy szoknyához, nadrágoz, harisnyához, nagykabáthoz. A gumicsizma illik a táskádhoz. A gumicsizma lehet bélelt, lehet sima egyszerű. A gumicsizmát megveheted a kínaiban, de a legnagyobb divatáruházaknál is hozzájuthatsz, a különbség csak olyan 80 ezer forint.

Akkor miért is nem? A belső monológjaim mindig megállítanak. Mint pl.: - Ne tedd ezt Zsuzsi. Nem vagy már 15 éves.

Aztán a másik hang:

- Nyugodtan megveheted, nem kerül sokba, és szükséged van rá.

- Dehogy van, meg egyébként is. Milyen színt vennél? A rózsaszín nem megy a kedvenc piros táskádhoz. A piros nem megy a rózsaszín tunikádhoz.

Kifogás kifogás hátán. Egyelőre biztos nem kerül a 200 pár többi cipőhalmom tetejére. Ám a praktikusságát, és a különleges darabok gyönyörűségét kár tagadni. Na jó, felesleges az álca. A sok pötyögés után valószínű holnap beszerzek egyet. Lehet, hogy a szekrényben végzi, mint a Dzsekós kalapom, de elmondhatom: nekem is van.

Huncut a nő. Olykor kérdez, de nem mondja ám meg, hogy miért. Átkiabál a szomszéd irodából: figyelj, szerinted hány élete van a macskának?

Kilenc. Kivéve ha az enyém, mert akkor egy. És rövid.

A történet ennyi, amiért ebből maiszösz lett, az nem más, minthogy rájöttem, honnan jutott eszébe a kérdés. Hát innen.

Azon még gondolkodom, hogy mi a helyzet a kandúrokkal.